Rúna vetés

A rúna vetés klasszikus értelemben véve nem jóslás, hanem sokkal inkább önismereti, döntéseket támogató eszköz, egy kapcsolat, amely iránymutatásait figyelembe véve jó pár karmikus kört kitisztíthatunk az életünkben.

Ez nem tanulás.

Emlékezés.

Emlékezés arra az önmagunkra, amely a természet erőivel, energiáival együtt létezett, arra az önmagunkra, aki olvasott a jelekben, és megvolt még benne az az alázat, hogy maradéktalanul meg is fogadja azokat.

Ez a kurzus tehát egy emlékezés, és előhívás. Annak a tudásnak az előhívása, amit már eleve önmagunkban hordozunk. Ezáltal a rúnák nem tanítóink lesznek, hanem tükrök, nem jelentéseket keresünk általuk, hanem összefüggéseket, de még válaszokat sem, hanem teret adunk annak, ami meg akar mutatkozni.


A tanfolyam során lépésről lépésre haladunk:

Megismerkedünk a rúnák eredetével, üzenetével, különböző kirakási módozatokkal, és hogy ezeket hogyan értelmezhetjük saját életünkben.

Betekintünk az ősi germán, és kelta kultúrába, mitológiába, mágiába, kifejezetten olyan megközelítéssel, ami a mai kor embere számára is hasznosíthatóvá teszi azt.

Ajándék kiegészítésként a lezáró anyagban foglalkozunk a tanácsadói szemlélettel. Ebben olyan hozzáállások, kommunikációs fogásokat mutatok be, ami segít elmélyíteni a kapcsolódást azzal, akit később esetleg segítőként támogatni kívánsz. Ez nem csak a rúna olvasásra vonatkozik, hanem bármilyen támogató technikára, ahol a gyógyítás szavakkal történik. Nem utolsó sorban mindezt a magánéletben is használhatod majd, a kompromisszum, a békés megértés, támogatás, és a nézetletérések elsimításának jegyében.

A kurzus január 18-dikán Újhold napján indul, és a február 17-dikei Újholdig tart. Mind a két égi esemény rendkívüli, átalakító, transzformáló erőket mozgat meg, és ebbe a transzformációba mi meginvitáljuk ezt az ősi eszközt.

A kurzus teljesen online, időhöz nem kötött, egyedi tempóban dolgozható fel.

Díja: 35000 Ft

(akik már voltak nálam rúna vetés tanfolyamon, ingyenesen ismételhetnek)

Jelentkezés: sorsommisztikaja@gmail.com