
Van benned egy nő, aki mindig is tudta, hogy értékes. Lehet, hogy most halkabban szól, lehet, hogy hosszú ideje háttérbe szorult, de nem tűnt el. Erre a három napra őt hívjuk újra közelebb.
A női önbecsülés nem egyik napról a másikra sérül meg, és nem is egyetlen felismeréstől gyógyul meg. Életünk során számtalan élmény formálja: családi minták, párkapcsolatok, veszteségek, megfelelési kényszerek, a testünk változásai, az anyaság, a menopauza, a munkahelyi szerepek vagy éppen azok a kimondatlan mondatok, amelyeket évek óta ismételgetünk magunknak.
Miközben kívülről próbálunk helytállni, sokszor egyre távolabb kerülünk attól a nőtől, akik valójában vagyunk.
Ez a háromnapos program nem azt ígéri, hogy minden fájdalmat eltüntet. Sokkal inkább egy belső utazásra hív, amely során újra kapcsolódhatsz önmagadhoz, felismerheted azokat a mintákat, amelyek eddig visszatartottak, és elkezdhetsz egy szeretetteljesebb kapcsolatot kialakítani saját magaddal.
Az asztrológia ebben iránytűként szolgál. Nem megmondja, ki vagy, hanem segít megérteni, milyen belső erőforrások állnak rendelkezésedre, és mely területeken érdemes most gyógyulást, elfogadást vagy éppen felszabadulást keresned.
Ebben a programban három olyan bolygó minőségével dolgozunk, amelyek különleges szerepet töltenek be a női önbecsülés és önazonosság fejlődésében.
Önértékelés, nőiesség és önazonos kreativitás
A benned élő bölcs nő újjászületése
Belső szabadság és önazonosság
A három nap során minden nap egy új anyag válik elérhetővé számodra, amelyet a saját időbeosztásod szerint dolgozhatsz fel.
Minden nap tartalmaz:
egy előadást, amely segít mélyebben megérteni az adott bolygó üzenetét és annak kapcsolódását a női önbecsüléshez, és amely támogatja a felismerések elmélyítését
egy meditációt, amely segít kapcsolódni a saját belső erőforrásaidhoz.
A program anyagai a megnyitást követően bármikor, saját tempódban feldolgozhatók, így nem kell attól tartanod, hogy lemaradsz vagy alkalmazkodnod kell egy kötött időponthoz.
A program részeként minden résztvevő egy rövid, személyre szabott elemzést is kap.
Ebben megnézem:
hogyan működik a Vénusz, a Jupiter és az Uránusz a saját születési képletedben,
milyen erőforrásokat és fejlődési lehetőségeket hordoznak számodra ezek a bolygók,
valamint tarot kártyák segítségével ránézek arra is, hogy itt és most mi a legfontosabb lelki feladatod.
Az elemzés kitér arra, hogy:
mi az a minta, amely jelenleg leginkább akadályozza az önbecsülésed kibontakozását,
mire érdemes most tudatos figyelmet fordítanod,
és milyen minőség támogatja leginkább a következő időszakodat.
Ha úgy érzed, eljött az ideje annak, hogy ne kívül keresd a visszaigazolást, hanem belül építsd fel azt a stabil önbecsülést, amelyre mindig is vágytál, akkor szeretettel várlak ezen a háromnapos közös utazáson.
A program július 25-dikén, szombaton indul (ha épp nyaralsz, semmi gond, hiszen bármikor meghallgathattod, feldolgozhatod)
A részvétel, a programhoz tartozó kis elemzések okán korlátozott létszámmal indul.
Részvételi díj: 12000 Ft.
Jelentkezés: sorsommisztikaja@gmail.com